SHOT DOWN!

Az „elátkozott” űrsikló utolsó figyelmeztetése

Beszélgettünk Dr. Loren W. Acton-nal, aki utazott a később lezuhant Challanger űrsiklón.

Dr. Loren W. Acton asztronómusprofesszor 1985. július 29. és augusztus 6. között, az STS–51F/Spacelab–2 misszió során 126-szor kerülte meg a Földet a Challenger űrsikló fedélzetén. Öt hónappal később, 73 másodperccel a felbocsátása után, a Challenger darabjaira hullott. Nemrég, Farkas Bertalan repülésének 30. évfordulója alkalmával dr. Acton Magyarországra látogatott, melynek során exkluzív interjút adott magazinunk számára.

– Milyen az utóélete egy hajdanvolt asztronautának?

– Amikor az ember felhagy az űrrepüléssel, döntenie kell, mit szándékozik tenni az életével. A külvilág szemében másfajta emberré vált, s ennek a privilégiumnak megvannak az elvárásai. Többen politikusok lettek közülünk, multicégek vezetői, tudományos társaságok elnökei, tanszékek professzorai, míg mások a vallás felé fordultak. Én visszatértem ahhoz a munkához, amit a legjobban szeretek, a napkutatáshoz. A végső tanulság számomra az, hogy azt hozol vissza az űrből, amit oda felviszel. Az űr nem változtat meg téged. A földi élet annál inkább.

– Űrhajósként és „földi” kutatóként is a Nap áll érdeklődésének fókuszában. Miért?

– A Nap számunkra egyedülállóan hasznos asztrofizikai laboratórium. Egy csillag, mely aránylag elérhető távolságban van. Az asztronómia „rózsaköve”, mely bepillantást enged a kozmikus fizika titkaiba, s így hozzájárul a világegyetem jobb megértéséhez. Másfelől a Nap az élet fenntartó forrása, nélküle ez a sárgolyó csupán egy megfagyott kődarab lenne.

– Akkor repüljünk közelebb a Naphoz, a Challenger fedélzetén.

– Az STS–51F kódjelű misszió volt az USA 50. ember vezette űrrepülése. Fő feladatunk a Spacelab–2 (Űrlabor–2) föld körüli pályán való tesztelése volt. A laboratórium az űrsikló teherraktárában volt elhelyezve, egy magasnyomású műhelykabinból, az „Igluból” és a három rakodópalettát kitevő „vonatból” állt. A röppályára állva a raktárfedelek kinyíltak, a palettákra szerelt asztronómiai műszerek közvetlenül az űrbe kerültek, míg mi, az úgynevezett „payload”- („hasznos teher”) specialisták az Igluból működtettük azokat. Én a szoláris teleszkópot és négy másik, napjelenségeket mérő műszert kezeltem. Először alkalmaztuk az IPS-t, amely lehetővé tette az égitestek mozgásának pontos követését.

– Mindezt úgy tették, hogy az űrsikló szuborbitális pályára kényszerült a kilövést követően.

– Valóban. Utólagos okoskodással azt is mondhatnám, a Challenger figyelmeztetett bennünket, az űrrepülési technikánkban még akadhatnak problémák...

Az interjú folytatását a The Explorer legújabb, 2010/3-as számában olvashatja!