Explorer kalandtúra

2008. augusztusában a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Földrajzi Intézete és a The Explorer Group International egy közös földrajzi tudáspróbát szervezett állami gondozott gyerekek részére. A 20 legjobban teljesítő gyerek jutalma egy kalandtúrán való részvétel volt.

2008. szeptember 19. – Budapesten, a Fogarasi úti Tesco parkolójában gyülekezünk, 3 nevelőre és 20 gyerekre várunk a szerkesztőség néhány tagjával. Az út túloldaláról, a Petényi Géza Alapítvány épületéből jön ki a kis csoport, teljesen átlagos kamaszoknak tűnnek, mi azonban tudjuk, hogy ők mégsem azok. Sokat tapasztalt, halmozottan hátrányos helyzetű, lelkileg sérülékeny, állami gondozott gyerekekkel állunk szemben, akik az elmaradhatatlan cigivel a kezükben, kíváncsian, várakozva néznek ránk. Mint később a nevelőktől megtudjuk, ők már 12-13 évesen nikotinfüggőként kerülnek be az otthonokba, vagy később ott szoknak rá a dohányzásra – számukra egyfajta megnyugvást jelent a szál cigaretta a szájukban. 
A rövid bemutatkozás, az útiterv ismertetése és az ajándékcsomagok kiosztása után el is indulunk először a Szépművészeti Múzeumba, hogy megnézzük a Reneszánsz a fáraók Egyiptomában című kiállítást, majd azután a Balatonhoz. Az idő ugyan nem kedvező egy sétahajókázáshoz, de a gyerekek mégis élvezik, ahogyan a hullámzó vízen siklunk. Néhányan a hajó orrában meg is tapasztalják, hogy milyen érzés, ha a háborgó víz az ember arcába csap, rövidesen le is menekülnek a fedélközbe melegedni. Az egyórás út után végre elindulunk célállomásunk felé, a Kőszeg melletti Gyöngyösfaluba, itt, a 2006-ban létrehozott Holdfényliget Kalandparkban töltjük majd el a hétvégét. Az utazást a két kisbuszban nem igazán élvezik a srácok. Bár melyik gyerek szereti a bezártságot, ha éppen mehetnékje van? Sötétedik már, mire megérkezünk a parkba, ami szó szerint az Isten háta mögött van, a GPS nem jelzi ki, csak a nyomtatott térképen találjuk meg a falu szélén, az erdőben 13 hektáron elterülő „Alpokalja kalandkertjét”. A sötétben ugyan nem látunk sokat, de a friss, rendkívül tiszta levegő kárpótol minket a hosszú utazásért. Vacsora után azonban még nem pihenhetünk le, tovább kell mennünk Kőszegre, a szállásunkra, túl hideg van ugyanis már ahhoz, hogy itt szálljunk meg az eredeti TIPI indián sátrakban.

Szombaton korán kelünk, reggeli után pedig már meg is kezdődnek a délelőtti programok az összesen 90 elemből álló, 1200 méter hosszú, erdei drótkötél-akadálypályán. Előtte azonban komoly eligazítás folyik, mivel a gyerekeknek meg kell ismerniük a védőfelszerelést, a Petzl típusú beülőket és sisakokat, amiket a pálya megálmodói a legmodernebb hegymászó felszerelésekből válogattak össze, és persze a srácoknak végig kell menniük a gyakorlópályán – ez követelmény. Ők mennének már, de előbb még meg kell várniuk, amíg az animátor feladja mindannyiukra egyenként a védőfelszerelést. Amikor túl vannak már minden előkészületen, és végre egyedül is felmehetnek a pályára, engedik csak el igazán magukat, élvezik a bátorsági és ügyességi próbát, azt, hogy felmászhatnak több méter magasságba, a fák törzsére szerelt pályára. Egyszerűen elemükben vannak, de ügyesek is. Végigmennek szépen az összes pályaszakaszon, közben lebegnek, csúsznak, kikötött pallókon, farönkökön egyensúlyoznak, próbálgatják a saját erejüket, a képességeik határát feszegetik, az arcukon pedig látszik, hogy élvezik az egészet, és ritka alkalmak egyikeként valóban büszkék magukra. Nevelőik bevallják, egy kissé féltek elhozni a gyerekeket ide, mivel tudják róluk, hogy mennyire kevés sikerélményük volt az életben, és attól tartottak, hogy talán itt is csak csalódnának. Fenn a magasban látva őket azonban rájöttek, mégiscsak helyesen döntöttek.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. októberi számában olvashatják!