Thaiföld

Múlt év december elején úgy döntöttünk, hogy néhány napra itt hagyjuk a csúszós, nyálkás, ünnepek elõtti rohangálós Budapestet és belevetjük magunkat a nyárba, élvezzük a napsütést, a mosolygó emberek kisugárzását, a tenger melegét és a varázslatos kultúrát az ezerarcú Thaiföldön. Egy zsúfolásig telt Malév géppel repültünk, hiszen a Bangkokig repülõ közvetlen járatnál gyorsabb és kényelmesebb eszközt nem is találhattunk volna. A fedélzeten uralkodó hangulat és a személyzet kedvessége pedig már elõrevetítette, hogy mi is vár ránk a következõ napokban…

December 2-án késõ este szálltunk fel, és miután magunk mögött hagytuk a zord telet, elhelyezkedtünk a kényelmes székekben, figyeltük a lassan eltávolodó város sziluettjét és élveztük, hogy mást sem kellett tennünk, mint enni, inni, mozizni és aludni. Az ínyenc finomságok mellett a hazai borászok legjavának termésébõl is bõven választhattunk, aminek megfelelõen az út egy jelentõs további részét békés álomban töltöttük az elsötétített kabinban. A közel 11 órás utazás és alvás után viszonylag kipihenten kászálódtunk ki a gépbõl, és kíváncsian tekingettünk ki a repülõtér klimatizált folyosójáról az aranysárga thaiföldi délután különleges fényeire. Alighogy kiértünk a váróterembe, díszes fogadóbizottság, zenekar, gyönyörûen táncoló thai hölgyek állták utunkat, akik – mint megtudtuk – minden új járat érkezésekor ezzel a kis ünnepséggel köszöntik a személyzetet és az utasokat. Nem volt rossz kezdés, de hogy garantáltan felébredjünk, a kijárat után Bangkok azonnal mellbevágott minket 32 fokos melegével és hihetetlen páratartalmával. Elõször arra gondoltunk, hogy ez biztos csak a reptér parkolójának betonjából áradhat, de pár méter után éreztük, hogy nem, itt ilyen meleg van. Ahogy beértem a belvárosi szállodámba és a függönyt széthúzva kitekintettem az ablakon, rögtön éreztem, hogy mirõl meséltek oly sokan, mielõtt elindultam. A távolban a lemenõ nap fényében fürdõ, különleges felhõkarcolók, ismeretlen termékeket hirdetõ hatalmas reklámtáblák, a nyüzsgõ utcák felett kecsesen ívelõ ultramodern magasvasutak és alattuk évszázadokkal korábbi hangulatot idézõ, penetráns szagot árasztó kanálisok és sikátorok. A múlt és jövõ egyben alkotja a jelent, amiben itt nincs semmi különös, az idõnek más jelentése van.

Némi felfrissülés után elindultunk, hogy nyakunkba vegyük a várost. „One night in Bangkok”- lüktetett a fejemben a régi sláger és kezdtem átvenni a hely ritmusát. A híres éjszakai szórakozónegyed, a bazárokkal, bárokkal, éttermekkel teli Patpong hozta a formáját. Elárasztott minket a hamis órákat, pólókat áruló kereskedõk zsivaja, a lépten-nyomon fellelhetõ szabadtéri kifõzdékbõl áradó távol-keleti fûszerek semmihez sem hasonlító illata, mindenhol masszázst ajánló bárok és annál többet is sejtetõ félhomályos szalonok. Nincs menekvés, az európai és amerikai turistákat módszeresen csábítgató helyi erõk teljes bevetéssel nyomulnak. Az egyik bár zsúfolásig telt táncparkettjén a legjobb motoros bárokat idézõ, üvöltõ AC/DC ütemére mozgó ázsiai szépségek csábítanak el helyükrõl decens, középkorú párokat, vagy a heves indulatoktól és minden bizonnyal a helyi sörtõl is erõsen kimelegedett skandináv fiatalokat. Pár méterrel odébb egy füstös kocsmából ismerõs dallam szûrõdik ki.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2006. márciusi számában olvashatják!