A légifényképezés

Hajnal van, éppen csak pirkad. A Serengeti most kezd ébredezni, megszólalnak a kabócák, a békák, majd a madarak. Feketéből lassan vörösbe vált az égbolt. A szavanna hangjait hirtelen lángszóró sistergése nyomja el. Bemászunk, pontosabban befekszünk a kosárba, szorosan magunkhoz öleljük fotóstáskánkat; apró zökkenés, majd észrevétlenül emelkedni kezdünk. A távoli dombok mögül előbukkan a nap: először csupán egy fénynyaláb jelenik meg, majd az aranyló sugarak ellepik az alattunk hullámzó fűtengert. Most már elővehetjük a kamerát…

Földünk számos pontján a turisták számára is adott a lehetőség, hogy a földről már ismerős nagyszerű látnivalókat – a híres zuhatagokat és gleccsereket, a Grand Canyont, az Okavango-delta állatvilágát vagy éppen az Uluru sziklatömbjét – az „angyalok szemszögéből” is megcsodálhassák, például egy helikopteres sétarepülés alkalmával. Ez azonban nem igazán természetbarát megoldás: a zaj megriasztja az állatokat, megzavarja természetes életritmusukat. Éppen ezért a hőlégballon kosarából történő fényképezés napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mert segítségével a vadrezervátumok és nemzeti parkok fölött is anélkül repülhetünk, hogy megzavarnánk az állatokat. A turistákat is kiszolgáló ballonos repülésnek persze vannak bizonyos korlátai: csak olyan helyen szerveznek ilyen programokat, ahol egy bizonyos napszakban – általában kora reggel vagy késő délután – rendszeresen egy irányból fúj a (nem túl erős) szél, és a várható landolási terület autóval is megközelíthető, hogy a kaland résztvevőit vissza lehessen fuvarozni az indulási pontra. A hőlégballon haladási iránya a széliránytól függ, a repülési magasság azonban változtatható. A környezetkímélőbb utazás további előnye, hogy a fényviszonyok a reggeli vagy a késő délutáni órákban a legideálisabbak a fényképezéshez, a kosárban utazva pedig akár függőlegesen is fotózhatjuk az alattunk lassan „elúszó” tájat. A ballon kosarában állni pedig igazán természet közeli megoldás, hiszen nem „kívülről”, a külvilágtól elzárva, egy kabinból szemléljük a vidéket, hanem a szabad levegőn, mintegy a természet részeként. Egy hőlégballon kosarában álldogáló légifotóst a szeme elé táruló látvány mellett olykor a nosztalgia is magával ragadja, hiszen mintegy százötven évvel ezelőtt itt kezdődött minden…

1858-ban Petit-Bicétre falucska fölött nyolcvan méter magasban szokatlan üveglemezeken csillant meg a napfény. Egy kötél végén imbolygó hőlégballonban éppen későbbi világhírnevét alapozta meg egy francia udvari fényképész, bizonyos Gaspard-Felix Tournachon, művésznevén Nadar. Ő készítette el üveglemezekre, a kosárra rögzített kamerájával a legelső légifényképeket. Ezek azonban sajnos nem maradtak fenn az utókor számára. A ma is meglévő, legkorábbi légifényképet James Wallace Black készítette Boston fölött, ugyancsak rögzített ballonról. A fényképezés hőskorában a képeket az expozíciót követően szinte azonnal elő is kellett hívni, ezért a fotográfusoknak a fényérzékeny réteggel felöntött üveglemezeken és tekintélyes méretű kamerájukon kívül az előhívó oldatokat, tálakat és a sötétkamrát is mindenhová magukkal kellett cipelniük.

A cikk folytatását az Explorer Magazin 2007. novemberi számában olvashatják!