Ma 2024. 11. 22., Cecília napja van |
Utazz el! Éld át! Írd meg!EXPLORERS WANTED! Keressük a világ legbátrabb utazóit, legvadabb fotóit / videóit, legvagányabb bloggereit. Jelentkezni az info@explorergroup.hu e-mail címen lehet. A felfedezők köztünk vannak! |
Pusztai emlékek
2009-02-25 | Utoljára módosítva: 2009-03-03 15:53:01
Szerz(ők): Dudda Roland | Fotós(ok): Dudda Roland Kora reggel érkezem Dunapatajra. A Kalocsától északra, a Szelidi-tó mellett húzódó vidék horizontjára a kelő nap fénye ezernyi vörös szalagot aggatott. Itt, Pataj határában vár rám vezetőm, Laci bácsi, akivel egy gyors parola után már a termelőszövetkezet régi terepjáróján zötykölődünk az egykori Szentkirály-puszta felé. Különös hangulatú utazás vár rám. Letűnt korok, hajdan volt települések emléke előtt tisztelgek a róna végtelenjét járva. Lassan a távolba vesznek Dunapataj épületei, már csak a templom tornya látszik halványan. A kanyargós földút mindkét oldalán legelők húzódnak, csak a messzeségben dereng fel néhány kisebb erdőfolt. A vidéket Kalocsai-Sárközként emlegetik, így különböztetve meg a folyó túlpartján húzódó tolnai Sárköztől. A név a régi időkből ered, mikor a Duna még szabadon bejárhatta az itteni földeket – ma már gátak és csatornák vigyázzák a tájat. A síkságot – úgy tűnik – könnyű kiismerni, mégis a szelíd szépségű virágok és a felröppenő madarak minden egyes füttye mintha újabb és újabb arcát hívná elő a tájnak. A nyár eleji könnyű záporok zölddé varázsolták a homokfoltokkal tarkított határt és apró termetű, pusztai virágokat csaltak elő a földből. Egy kiadós eső után ezernyi tócsa borítja az utakat, ilyenkor szinte lehetetlen autóval kijutni a hajdani Szentkirály-pusztára. Nyáron, a tűző nap aztán keményre szárítja az út szódás talaját. Ilyenkor elkerülhetetlen, hogy az utas ne nyeljen a puszta keserű porából. Tanyasi mementók A cikk folytatását az Explorer Magazin 2008. júniusi számában olvashatják!
Relevant Content |
Keresés |